Júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális ágazatban dolgozók

65 ezer szakmai alkalmazottat érint Balogh Zoltán bejelentése. Az ágazat dolgozói között a kormány szerdai döntése nyomán összesen 7,6 milliárd forintot osztanak szét. Ez azt jelenti, hogy átlagosan bruttó 16 ezer forint emelést kapnak a magasan képzett szakemberek, pl. a bölcsődei nevelők. A miniszter arról is beszélt, hogy az ágazat dolgozói idén és jövőre is megkapják a korábban megítélt bérpótlékot is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek