Gyomirtást végez a SZOVA Zrt. a város közterületein az útpadkák mellett 2015. május 26-ától június 30-áig. A munkálatok első ütemében – az időjárás függvényében - a belváros útszegélyei melletti területeket gyomirtózzák le, amit követően vélhetően az idén már nem okoz gondot a kezelt területek gazosodása. A május végi a városi gyomirtás első üteme, ezen kívül még egy alkalommal fújnak le útpadkákat övező füves területeket Szombathelyen. A két ütemben összesen mintegy 110 kilométeres szakasz gyomirtása történik meg. A padkák mellett parkoló gépjárművek megnehezítik a munkavégzést, a SZOVA Zrt. ezért megkéri a lakosságot, hogy a munkálatok ideje alatt az útszegélyek melletti 20-25 cm-es sávot hagyják szabadon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!