Gázrobbanás történt Hódmezővásárhelyen Szeged, 2015. május 27., szerda (MTI) - Gázrobbanás történt Hódmezővásárhelyen, egy Somogyi Béla utcai házban szerda délelőtt, ketten megsérültek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Molnár Krisztina elmondta, a robbanás során két, az épületben tartózkodó ember az elsődleges adatok szerint égési sérüléseket szenvedett, a ház ablakai pedig kitörtek. Két tűzoltóegység és a katasztrófavédelem műveleti szolgálata érkezett a helyszínre - közölte a hadnagy.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!