NAV: éjjel karbantartás miatt leáll az ekáer

Vasárnap éjjel 11 órától hétfő hajnali 2 óráig nem üzemel az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer), a jogszabályváltozásokhoz kapcsolódó informatikai fejlesztések telepítése miatt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője vasárnap az MTI-vel. Suller György Attila alezredes közleményében emlékeztetett: június 1-jétől elég lesz egy ekáer-számot kérni a fuvaroknál akkor is, ha egy feladó több helyről szállíttat, illetve egy címzett több kirakodási helyére történik a fuvar, de a részletszabályoknak is meg kell felelni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek