A Demokratikus Koalíció szerint megbukott a nemzeti konzultáció, mivel az eddig visszaküldött kérdőívek száma alapján a "Fidesz mindenre elszánt hívei" is semmibe veszik ezt a "gyűlöletkampányt". Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője ezt arra reagálva mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, hogy korábban Kovács Zoltán, kormányszóvivő bejelentette, mostantól interneten is kitölthetők a nemzeti konzultációs kérdőívek, amelyekből eddig 200 ezret küldtek vissza az állampolgárok. A DK szerint a kormány "gyűlöletet kelt a nyomorult sorsú bevándorlókkal szemben", ezért felszólítják a kabinetet, hogy a konzultációra szánt pénzeket inkább a bevándorlók megsegítésére fordítsa. Az emberi érzéseknek, az irgalomnak és a felebaráti szeretetnek is ez a parancsa - mondta a szóvivő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!