Megöltek egy nőt vasárnap délután Pápa belvárosában, a rendőrök néhány percen belül elfogták egy férfit, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel. Frankó Marianna elmondta: egy 27 éves kállói nőt késeltek meg, a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az állampolgári bejelentésre érkező pápai rendőrök néhány percen belül elfogták a gyanúsított férfit. A szóvivő közölte, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 35 éves, szintén kállói férfit előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol tart a kihallgatása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!