Testvérgyilkos polgármesterjelölt ellen emeltek vádat Nógrád megyében

Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség az ellen a 48 éves férfi ellen, aki leszúrta testvérét tavaly októberben - erről a megyei főügyész sajtóközleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken.

A közlemény nem nevesíti, de mint az MTI akkor megírta, Egyházasgerge egyik polgármesterjelöltje volt az a férfi, akit testvére ölt meg a Nógrád megyei faluban két nappal az önkormányzati választás előtt.

Bóna Gyula, főügyész ismertette: a vádlott és a sértett közös házban élt egy Nógrád megyei településen. Mindketten italozó életmódot folytatottak, rendszeresek voltak közöttük a veszekedések, melyek döntő többségét a vádlott kezdeményezte, vitáik többször verekedésbe is torkolltak.

Október 10-én estére is ittas állapotba kerültek, a helyi kocsmából hazafelé tartva a vádlott ordítozott testvérével, azt is mondta neki, hogy ha hazaérnek, megöli. Otthonukban a vádlott lefeküdt, de a veszekedést tovább folytatták. A sértett odament testvére ágya mellé, aki felkapta az ágya melletti ablak párkányán rendszeresen ott tartott kését, és egy hirtelen mozdulattal, nagy erővel hasba szúrta vele a sértettet.

Ezután felöltözött, és átment a szomszédjához, akinek elmondta, hogy megszúrta a testvérét, és kérte, hogy értesítse a mentőket. A mentők ugyan gyorsan a helyszínre érkeztek, a sértett életét azonban már nem tudták megmenteni. A főügyészség vádiratában az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben határozott tartamú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt - közölte a főügyész.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek