Március 15. Szombathelyen -1-

Pénteken reggel rögtön egy forradalmi tettel vették kezdetüket az ünnepségek. A Művészeti Gimnázium diákjai "megrohamozták" a Városházát, és petíciót adtak át Ipkovich polgármesternek. Hogy mit kíván benne a "Magyar Nemzet"? Az iskola bővítését és új kollégiumot.

Délután többek között fát ültettek politikusaink és nagyjaink a frissen felavatott Európa parkban, amely a Brenner Tóbiás körúton, a Bagolyvár dombja alatt található.

Szombaton aztán volt lovas huszárok felvonulása, Horváth Boldizsárra emlékezés, zászlófelvonás a Március 15. téren, és ökomenikus zászlóáldás - az Unió zászlóját áldották meg - az MMIK előtti Petőfi szobornál. Ünnepi műsor, ünnepi beszéd, ünnepi koszorúzás, végül a diákpolgármesterek beiktatása.

A többiről beszéljenek a képek.

tovább>>

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria