Nem szűnik meg a szakképzési centrumokban a gimnáziumi oktatás, sőt, minden szakmunkás és szakiskolai tanuló szerezhet majd érettségit - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca a kormány döntése értelmében július 1-jétől mintegy 300, jövő július 1-jétől pedig további 50 oktatási intézmény fenntartását veszi át a Klebersbergtől. Most azt is bejelentették, hogy ingyenes lesz a második szakképesítés megszerzése is. A minisztérium azt ígéri, hogy a tanároknak újabb lehetőséget teremtenek majd a szakképzési központok, hiszen a tanulókat itt is fel kell készíteni az érettségire
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!