Érdemes lenne megszüntetni a helyi turizmus támogatására bevezetett idegenforgalmi adót Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint. A gazdaságfejlesztésért felelős megbízott elmondta, hogy az ifa mára ágazati különadóvá vált, és csökkenti a turizmusban lévő forrásokat. Az önkormányzatoknak azonban a jövőben is joguk lenne kivetni ezt az adót. A tavalyi évben egyébként Szombathely bevétele 11 107 780,- forint volt, ezért idén hasonló összegtől esne el a város, ha megszüntetné az ifát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!