A megyeszékhelyen és vonzáskörzetében is több száz diák vállal munkát a nyári időszakban, de közülük nem mindenki van tisztában azzal, hogy a diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles - írja közleményében a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága. A leendő foglalkoztatót is érdemes ellenőrizni a NAV honlapján munkakezdés előtt. A hátralékos, a felfüggesztett, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél kockázatos munkába állni. A fiataloknak a végzett munka után jövedelemigazolást kell kapniuk, ami alapján jövő májusban elkészíthetik adóbevallásukat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!