A legkisebb minimálbér húszsorosában állapítaná meg az állami fizetéseket az LMP. A párt úgy véli, hogy a köztulajdonban lévő cégeknél nem lehetnek piaci fizetések. Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője szerint elfogadhatatlan, hogy a közpénzből gazdálkodó szervezeteknél olyan magas fizetések legyenek, mint például a Magyar Nemzeti Banknál, ahol havi 5 millió forintot kapott az ügyvezető igazgató, miközben egyre több ember él a létminimum alatt Magyarországon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!