Megkezdődött a vakáció, fellendült a fürdőturizmus is, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pedig a veszélyek elkerülése érdekében a következő időszakban is óvatosságra int. Többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy ne legyen a szünidejüket töltő diákoknál a kelleténél több zsebpénz, a szülők, nagyszülők mindig tudjanak arról, hogy hol tartózkodik a gyerek. Tudatosítani kell bennük azt is, hogy az idegenekkel mindig tartózkodóan viselkedjenek. Fürdőlátogatások, strandolások alkalmával pedig figyeljenek értékeikre, valamint arra, hogy felhevült testtel ne menjenek a vízbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!