A jövő évi költségvetést fogadhatja el ma a parlament

Az Országgyűlés mai, rendkívüli ülésnapján tartja a jövő évi költségvetés zárószavazását, emellett további huszonhárom előterjesztésről is dönt. A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a 2016-os büdzséről szóló javaslat zárószavazása.

Az Országgyűlés a hét elején fogadta el a jövő évi büdzséhez benyújtott összegző módosító indítványt, véglegesítve ezzel a büdzsé bevételi és kiadási főösszegét. Ennek értelmében a 2016-os költségvetés bevételi főösszege 15 800 milliárd, a kiadási 16 561 milliárd forint lesz, a hiány pedig 761 milliárd forint.

A zárószavazást a Költségvetési Tanács hozzájárulását követően tarthatják meg, a testület szerint az idénre várható GDP és államadósság, valamint a jövő év végére tervezett GDP reális prognózison alapul. A tanács úgy látja, hogy a 2016 végi államadósság-mutató értéke 73,3 százalék lesz, egy százalékkal alacsonyabb az idénre várt 74,3 százalékos szintnél, vagyis teljesül az alaptörvénybe foglalt államadósság-szabály.

A parlament emellett a közelmúltban tárgyalt indítványok közül dönt például az állami vagyont, az adóhatóságot, a mezőgazdaságot, továbbá a közlekedést érintő javaslatokról is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek