Jelentősen többe kerül, ha a pálinkát bérfőzdében akarjuk elkészíttetni, ugyanis a kormány literenként körülbelül 800 forintos adóval terhelte meg azt. A tavaly előállított mennyiség ezért csak mindössze tizenöt százaléka készült el idén. A bérfőzdék drágulása miatt egyre többen főznék otthon a pálinkát. Idén viszont már be kell jelenteni az otthoni desztillálóberendezéseket. Míg országszerte mintegy 9000 készüléket vettek nyilvántartásba, és van olyan megye ahol majdnem kétezret, Szombathelyen mindössze 42 ilyen bejelentés érkezett a párlókészülékekről az önkormányzatokhoz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!