Horvátországban májusban 17,1 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, három éve a legalacsonyabbat, az áprilisinál 1,3 százalékponttal kevesebbet. A munkanélküliség tavaly május végén 19,5 százalékos volt. A horvát statisztikai hivatal szerdán közölt adatai szerint májusban harmadik hónapja csökken a munkanélküliség, amely 2012 júniusában állt utoljára ilyen alacsonyan. Az idegenforgalmi szezon és az idénymunkák hatására a munkanélküliség várhatóan júniusban is tovább csökken. Május végén 275 ezer munkanélkülit regisztráltak, amely 7,3 százalékkal kevesebb az áprilisinál, és 15,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt. A horvát munkaügyi hivatal (HZZO) e heti adata szerint 260 ezer munkanélkülit tartanak nyilván. Horvátországban az elmúlt tizenegy évben 2008 augusztusában volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, akkor 12,3 százalékon állt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!