Június 30-áig jelentkezhetnek a helyi vendéglátósok a Savaria Történelmi Karneválra. A kitelepülők 6 helyszín közül választhatnak, a részvétel pedig 4 napra szól augusztus 27-e és 30-a között. Az árusok számára a legkisebb igénybe vehető terület 3 négyzetméter. A pályázók a feltételekről és a kiírás egyéb részleteiről a karnevál honlapján tájékozódhatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!