A szombathelyi gólyatáborban minden marad a régiben

Tavaly megerőszakoltak egy lányt az ELTE Fonyódligeten tartott gólyatáborában, ezért az intézmény vezetése a hallgatói önkormányzattal közösen megvizsgálta a korábbi évek szervezési gyakorlatát, és egy erőszakmegelőzési és áldozatsegítési koncepciót dolgozott ki. Az iskola úgy döntött, hogy idén nem szervez gólyatábort az állam- és jogtudományi kar, valamint a tanító- és óvóképző kar számára, hanem orientációs napokat tartanak ezen hallgatóknak. Az új szabályzat értelmében fokozottan figyelni kell a résztvevők testi épségére és egészségük megóvására. A programok között nem szerepelhet olyan feladat, ami alkoholfogyasztással vagy szexualitással jár. Szombathelyen az elmúlt években sem volt probléma a táborban. Gecseg Jácint, a szombathelyi egyetem hallgatói önkormányzatának tagja rádiónknak elmondta, hogy nem voltak durva feladatok a táborban, és mindig nyilvános eseményként hirdették meg a rendezvényt a belvárosban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek