Idén százezer gyermek üdülhet az Erzsébet-táborokban

Az Erzsébet-program indulása óta már 600 ezer ember - több mint fele gyermek - tudott kedvezményesen nyaralni, táborozni, idén pedig százezer gyermek üdülhet az Erzsébet-táborokban a programnak köszönhetően - mondta Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője a fonyódligeti Erzsébet-táborban tartott sajtótájékoztatóján vasárnap.

A Balaton partján megtartott tájékoztató idején a tábort éppen mintegy ezer gyermek vette birtokba, egy részük a határon túlról érkezett.

A kormánypárti politikus szerint az Erzsébet-program Magyarország és Európa egyik kiemelkedő szociális programja, amelyben hátrányos helyzetű gyermekeknek, nyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek és nagycsaládosoknak biztosítanak lehetőséget kedvezményes üdülésre. A programot az Erzsébet-utalvány által kitermelt eredményből finanszírozzák. Három évvel ezelőtt még 50 ezer, 2013-ban közel 80 ezer, 2014-ben több mint 80 ezer, idén pedig már mintegy 100 ezer gyerek fogja igénybe venni az Erzsébet-táborok és az Erzsébet-program által nyújtott lehetőségeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek