Minden eddiginél hamarabb jött el a túlfogyasztás napja

Idén alig több mint hét hónap alatt használtuk el a Föld egész éves erőforrás-mennyiségét.

A Global Footprint Network jelentése szerint az emberiség idén augusztus 13-ára használta el a Föld egész éves erőforrás-mennyiségét. Az elmúlt 15 esztendőben a túlfogyasztás világnapja évről évre két hónappal került előrébb. Magyarország is pazarol: ha rajtunk múlna, már május 8-án átlépnénk a fenntarthatóság küszöbét.

Erdőírtás
WWF

A nemzetközi túlfogyasztás napja az a pont, amikortól már a bolygó megújítóképességén felül fogyasztunk. Egy egyszerű hasonlatot véve, ha a Föld egy gyümölcsös lenne, akkor eddig a napig a termést fogyasztottuk, ezután viszont már a fákat vágjuk ki és esszük meg. Így nem is csoda, hogy 2000 óta a túlfogyasztás napja október elejéről augusztus elejére vándorolt.

Következményképp olyan problémákkal kell megküzdenünk, mint a talajerózió, a fokozódó szárazság és ivóvízhiány, vagy a fajok sokszínűségének csökkenése. Az éghajlatváltozás pedig csak gyorsítja ezeket a káros folyamatokat.

A 2015-ben kibocsátott üvegházhatású gázok elnyeléséhez a Föld erdeinek kétszeresére lenne szükség. Ez egy őrült mutatvány, hiszen csak akkor van esélyünk stabilizálni bolygónk helyzetét, ha radikálisan csökkentjük ökológiai lábnyomunkat

– mondta Mathis Wackernagel, az ökológiai lábnyom fogalmának egyik ötletadója.

Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója szerint Magyarország éves fogyasztásának fedezéséhez jelenleg 2,5 Földre lenne szükségünk. Ez azt jelenti, hogy ha a világ a magyar fogyasztási szokások szerint élne, akkor már május 8-ától a tartalékból élnénk.

WWF

A fenntartható működéshez a kínaiaknak 2,7 Kína kellene, Franciaországnak 1,4 Franciaországra, Indiának két Indiára, Svájcnak 3,5 Svájcra, Japánnak pedig 5,5 Japánra lenne szüksége.

A 2015-ös, decemberi párizsi klímacsúcson talán megszülethet az a nemzetközi éghajlatvédelmi megállapodás, amely gátat szab a destruktív folyamatoknak. A cél elérése érdekében 2070-re szinte teljesen fel kell hagynunk a fosszilis tüzelőanyagok használatával. A lehetőségek és a technológia már adott, most a döntéshozókon és a Föld lakóinak egyéni felelősségvállalásán a sor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál