Az eddiginél is drágább lesz a temetés - energiaárak

Eddig is egy év alatt körülbelül negyven százalékkal emelkedtek az árak.

Januártól még drágább lesz temetkezni, ennek oka pedig az energiaárak emelkedése, mondta a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete.

Az egyesület vezetője szerint a januári drágulásról a hamvasztóüzemek döntöttek a gázárak emelkedése miatt. Az még nincs meg, pontosan mekkora lesz a drágulás, erről decemberben egyezhetnek meg, de az egyesület szerint ez sem a temetkezési vállalkozók döntése lesz, mert ők is csak közvetítőként vesznek részt ebben, hiszen hamvasztást a hozzátartozók közvetlenül nem rendelhetnek.

A KSH májusi adatai szerint egy koporsós temetés átlagosan 318 ezer forintba került, hamvasztásnál 227 ezerbe. 2018 májusában ugyanezért 219, illetve 160 ezer forintot kellett fizetni, tehát négy év alatt csaknem 45 illetve 41 százalékkal emelkedtek az árak.

Vidéken a temetkezések csaknem 60 százaléka még koporsós, de a városokban körülbelül 80 százalékuk urnás. Az országban tizenhét krematórium működik, köztük több magántulajdonú.

Az árfolyamhatásokat a piac nem annyira érzi meg, mert a temetéshez szükséges kellékek zöme belföldön készül. Koporsókat exportálnak is, a behozatal inkább az urnákra jellemző.

A szakegyesület szerint a temetkezési vállalkozások régóta stabil, évente 30 milliárd forint körüli forgalmat hoznak, ez pedig csak a drágulások miatt emelkedhet, nem pedig a temetések száma miatt – a koronavírus-járvány enyhülésével ugyanis kevesebb a temetés is. A járvány előtt körülbelül 130 ezer temetés volt egy évben, idén is körülbelül ennyi lehet az év végéig.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság