Parádéztak a nemesbődi Bosits Farm lovasai

A hazai lehetőségek hiánya miatt a téli szezonban elsősorban az ausztriai Ebreichsdorfban versenyeztek a nemesbődi Bosits Farm lovasai, a Dobrády Lovasiskola versenyzői. A Bosits testvérek - akiknek korábbi sikereiről már beszámoltunk - most is kitettek magukért. A legutóbbi ausztriai díjugrató versenyen Bosits Bíborka „Ami” nevű lovával póni kategóriában mindhárom napon első helyezést ért el. (Ezen a versenyen még Simon Claudia nyert Vas megyéből 115 cm-en.) Bosits Boglárka a február közepén szintén Ausztriában megrendezett CSI* nemzetközi versenyen ért el kitűnő eredményeket.

Boglárka „Tekergő” nyergében
Nyugat.hu

Ezen a megmérettetésen a hazaiakon kívül Magyarországról nyolcan indultak különböző kategóriákban, külföldről voltak egyebek mellett németek, franciák, olaszok, csehek is. Vas megyét egyedül Bosits Boglárka képviselte. A 120-125 cm magasságon mindkét napon neki szólt a magyar Himnusz. A harmadik napon, vasárnap hibátlan pályával második helyen végzett, csak egy másodperccel rosszabb idővel maradt le a dobogó legfelső fokáról. A díjugratókat Hargitai János készítette fel.

Bíborka versenyzés közben „Ami”nevű lován
Nyugat.hu

„Másfél éves a rajtengedélyvizsgám. A mostani volt a második nemzetközi versenyem „Ami” nevű pónimmal. Négy ország versenyzőivel kellett megküzdenem, s a három napos versenyen sikerült három első helyezést elérnem, aminek nagyon örülök, s ami biztatást ad a jövőre nézve” – nyilatkozta a sikeres szereplés után Bíborka.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport