Tömény sport az egyetemen - nagy sportágválasztó

Kinéztünk az egyetemre, ahol tömény sportot találtunk, sok-sok gyerekkel.

Ismét Nagy Sportágválasztó van Szombathelyen, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ udvarán és sportcsarnokában. Kinéztünk egy képgaléria erejéig, láttunk a kosárlabdától a táncon át az intercrossig mindent. De tényleg.

Sportágválasztó 2014
Garai Antal Atom

Az udvaron amerikai foci, röplabda, görkori, akadályfutás, foci s miegymás, bent pedig még vívni is lehetett. Nézegessék fotóinkat, illetve ugorjanak ki szombaton, hiszen 10-16 óráig lehet majd holnap is ismerkedni a sportágakkal a gyerkőcöknek.

Sportágválasztó 2014
Garai Antal Atom

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria