A 19 éves, magyar anyanyelvű Cosmó képviseli Ausztriát a 70. Eurovíziós Dalfesztiválon

A fiatal énekes Budapesten született, de ma már a burgenlandi Féltoronyban él.

Szombaton rendezik meg Bécsben a 70. Eurovíziós Dalfesztivál 2026 döntőjét, ahol Ausztria színeiben a mindössze 19 éves magyar anyanyelvű, Burgenlandban élő Cosmó lép színpadra „Tanzschein" című dalával - írja az ORF.

Cosmó
ORF

A Budapesten született énekes – akinek édesanyja magyar, édesapja német – ma már Burgenlandban, Féltoronyban (Halbturn) él. Az énekes elárulta, hogy hónapok óta tartó kemény munka áll a produkció mögött, amelyet az utolsó próbákig folyamatosan finomítottak.

Cosmó csütörtök este is színpadra lépett a második elődöntő show-jában, a bécsi Wiener Stadthallében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra