A nyuszi hozza: brutális kenyér-, és húsdrágulás

A kenyér 28 százalékkal drágább mint egy éve.

Hétfőtől további drágulás várható a pékségekben azután, hogy márciusban átlagosan közel 520 forintra nőtt a kilós kenyér ára Magyarországon. Ez a KSH szerint majdnem 28 százalékkal drágább, mint egy évvel korábban, írja az rtl.hu .

Az ENSZ élelmezésügyi szervezete két napja jelentette, hogy történelmi csúcsra drágultak az élelmiszerek a világpiacon, nagyban az orosz-ukrán háború miatt. A gabonafélék ára 17 százalékkal drágult átlagosan, míg a növényi olajoké 23 százalékkal nőtt egyetlen hónap alatt. 

„Amint megszűnik az árstop az étolajon, legalább 30 százalékos drágulás várható, és a margarin is drágulni fog”  – jelentette ki Raskó György agrárközgazdász az RTL Híradónak. A kenyér ára már annyira drága, hogy sokat már nem emelhetnek rajta az árusok, a nem árstopos húsok ára viszont jelentősen emelkedhet. Júniusra akár már 20 százalék feletti is lehet a drágulás ezen termékek esetében.

A feldolgozóüzemek már most sokkal drágábban szerzik be a húsokat. Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke szerint 5-6 hét alatt több mint 60 százalékkal emelkedett a vágóhidak számára az élő sertés ára, amelyet termelőktől vásárolnak. Ez elkerülhetetlenül be fog kerülni az eladási árba is. Márciusban a KSH adatai szerint az élelmiszerek drágultak a leginkább Magyarországon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság