A soproni Tűztorony tetején tűnt fel a titokzatos Esernyős Ember

Az Esernyős Ember egy ismert, hollywoodi filmekben dolgozó kaszkadőr, aki úgy megy fel a legextrémebb helyekre, ahogy mások egy lépcsőn sétálnak fel.

2015-ben kezdődött Kálló Péter fotográfus és a titokzatos Esernyős Ember közös projektje, a Balance. A feketébe öltözött esernyős figura többek között feltűnt már hidak tetején, óriáskeréken, a balatonboglári Gömbkilátón, a Szent Gellért szobor tetején vagy éppen a Kelenföldi Erőmű legmagasabb pontján. Úgy mozog ezeken a helyeken, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azonban évek óta nem bukkant fel, egészen mostanáig. A SopronFest idején a város emblematikus épülete, a Tűztorony tetején sétált.

Esernyős ember a Tűztoronyban.
Kálló Péter

„Az elmúlt négy évben máson volt a fókusz a magánéletünkben is, és véleményem szerint a közönség is más típusú üzenetekre figyelt. Azonban úgy érezzük, hogy itt az ideje, hogy visszatérjen a titokzatos Esernyős Ember és egy izgalmas átalakuláson essen át. A soproni Tűztorony ennek az első állomása” - mondta el Kálló Péter.

Az Esernyős Ember egy ismert, hollywoodi filmekben dolgozó kaszkadőr, aki úgy megy fel a legextrémebb helyekre, ahogy mások egy lépcsőn sétálnak fel. Minden egyes fotósorozat létrejötte azonban komoly előkészítő munkát igényel: engedélyeztetés, többszöri helyszínbejárás előzi meg az attrakciót. Nemcsak azt tervezik meg, hogyan tud felmászni az adott pontra az esernyőjével, hanem azt is, milyen szögből, beállítással lehet a legjobb képet készíteni. A soproni Tűztorony tetején már sötétedés után tűnt fel.

A fesztiválozók most azt találgatják, vajon a Lőverekben is feltűnik? A SopronFest nagy sikerrel zajló városi eseményei után ugyanis elkezdődtek a fesztivál kiemelt zenei programjai a Lőverekben. A pünkösdi hosszú hétvégén több tízezer embert várnak a Leghűségesebb városba. A SopronFest, Magyarország legújabb fesztiválja zászlajára tűzte, hogy a teljesség igényével mutatja be az adott év könnyűzenei koncert kínálatát: a legaktuálisabb nevektől az élő legendákig. Többek között Azahriah, a Tankcsapda, a Bagossy Brothers Company, Majka, Dzsúdló, Korda György és Balázs Klári, a Follow the Flow, a Quimby és Sigma is koncertet ad a Lővérekben. Az idei év új, különleges helyszíne a Telekom Secret Garden, ahol a fényfestésben úszó fák lombja alatt az elektronikus zenéé a főszerep, itt lép színpadra az Analog Balaton, Metha és Kruder & Dorfmeister párosa is. A koncertek mellett food truck udvar, borfalu, óriáskerék, katapult és csúszda is várja a fesztiválozókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra