A státusztörvény szavazásakor lezárják a parlamentet

Pénteken se vendég, se turista nem léphet be az Országházba.

A Parlament épületében speciális szabályokat vezetnek be pénteken, amikor a kormány indítványára beiktatott rendkívüli ülésen a képviselők a pedagógus életpályamodellről szóló törvényjavaslatot, vagyis a státusztörvényt tárgyalják.

A Kossuth téren egész hétre területfoglalási engedélyt kértek a szakszervezetek, így pénteken is kinn lesznek a téren. A speciális szabályokról kedden ment ki körlevél a képviselőknek, tudta meg a hvg.hu.

A körlevél szerint “június 16-án az Országház-látogatás szünetel” továbbá “az Országházba és a Szabad György Irodaházba napi beléptetési engedélyt nem lehet leadni, illetve az "előzetesen leadottak erre a napra nem érvényesek”. Vagyis aznap nem engedik be sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit, és nem érvényesek a korábban kiadott napi belépők sem - utóbbi akár azt is jelentheti, hogy a sajtó képviselőit is kizárják.

Az intézkedés talán annak kívánja elejét venni, hogy a státusztörvény tárgyalását illetéktelen személyek megzavarják akár turistaként vagy a frakciók vendégeiként beszivárogva.

Kövér László fideszes házelnök tavaly decemberben szabott ki büntetést az LMP-frakció tagjaira amiatt, hogy beengedték az ülésterembe a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik a pólójuk hátára írt betűkből a „tanítanék” szót rakták ki. A házelnök emiatt fél évre megvonta a frakció beléptetési jogát – ez éppen lejárna péntekig.

A váratlan és szokatlan intézkedésről a közösségi médiában posztolt a DK-s Barkóczi Balázs is és a párbeszédes Szabó Tímea is. Mindketten felháborítónak tartották a lépést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet