Nem minden szemét, amire ezt a címkét ragasztjuk. Vegyünk egy egyszerű példát: megszomjazunk, benyúlunk a hűtőbe egy flakon ásványvízért, kiisszuk a tartalmát, a palackot meg (jobb esetben) behajítjuk valamelyik szelektív gyűjtőbe. És hová visz a szemét útja? Először a hulladékkezelő telepre, innen a sárvári feldolgozóba, majd átlépi az országhatárt, műszállá transzformálódik, utána mondjuk egy márkás(nak feltüntetett) pólóvá, végül hazatér és jól beleizzadhatunk. De ne szaladjunk előre, lássuk először a mi utunkat.
Jó lesz ez a Zoli fiának, rallizni
Kétfős felderítő csapatunk egy izzadság- és porszagú délelőttön elindult, hogy megtudjuk, mi történik a háztartásokban feleslegessé vált kacatokkal és limlomokkal. Rövid utazásunk végállomása a szombathelyi hulladéklerakó telep volt a Körmendi úton.
A bejáratot elzáró sorompónál két nagydarab fickó jön szembe, odakiabál nekik a főnök, mégis hova viszik azt a két pár autógumit.
Jó lesz majd a Zoli fiának, rallizni.
– válaszolják, aztán továbbsétálnak nagy röhögve. A főnök kicsit magyarázkodik, hogy nem így megy ez itt, nem lehet megfogni és vinni, ami éppen tetszik, de hát komákról lévén szó…Aztán előadjuk az Amerikából jöttem nevű kitalálósdit, mire felnyílik a sorompó, és egy rendezett udvarban találjuk magunkat. Zöld konténerek katonás sorokban, a raktárépület egyik sarkában kartondobozok kupaca, a másikban sóval teli zsákok. Télire, felszórni a placcot. Egy autógumi hegy ékesíti még az udvart, feldolgozásra vár éppen, meg a raktár előtt egy rögtönzött kiállítás retrótévékből.
A tiszta udvar, rendes ház esete
Van hulladék, meg nincs is. Ezt a paradoxont két szempontból boncolgathatjuk. Ha a tudatban a hagyományos, de nevezzük inkább korszerűtlennek, szeméttelepi kép él, azt gyorsan hessegessük el. Itt nem gázolunk térdig a dzsuvában, és nem kerülünk a filmekben oly sokszor látott szituba, hogy egy műanyag zacskót az arcunkba tapaszt a szél és épp fulladásos rohamot kapunk tőle. Minden a számára kijelölt helyen van, az udvar rendezett, a szemétből nem kavar örvényt a szél.
De mi is az a hulladék?
Semmiképpen nem szemét. Amit annak hívunk, az újrahasznosítható anyagok keveréke. Ez a hulladékgazdálkodás lényege, a szétválogatás, az újrahasznosítás, a másodnyersanyagok kinyerése. Mindezt pedig úgy végezzük, hogy a véglegesen megsemmisülésre ítélt hulladék igen csekély mennyiségű legyen.
– magyarázza a telepvezető.Ide kerülnek a városlakók és a közületek által, no meg a lomtalanítási akciók során összegyűjtött kacatok. De lássunk néhány adatot. Naponta egy köbméter szemetet hozhatnak be térítésmentesen a lakók, a havi forgalom átlagosan kb. 34 tonna lomot, 127 tonna maradék hulladékot, 570 tonna földtörmeléket és 18 tonna kartont jelent, persze a felsorolás teljességének igénye nélkül.
Mutogattuk, hogy milyen frankón működik
Ez volt az első telep Magyarországon, ahol szelektíven gyűjtik a lakossági hulladékot, 1992-ben hozták létre mint hulladékudvart.
– kezdi a történetet a telepvezető. Majd megtudjuk azt is, hogy 19 évig Köztisztasági Fórumot tartottak, háromnapos konferenciákat, ugyanis ide jártak tanulni például Londonból, Stuttgartból és Münchenből is.Tíz évig mutogattuk, hogy milyen frankón működik a telep, csak hát a politika most mindenbe beleszól.
– teszi hozzá, de ezt a megjegyzést különösebben nem akarja firtatni.
Aztán körsétát teszünk a konténereknél, mindegyikbe belekukkantunk, van, amelyikbe könyékig túrunk, hogy megnézzük, mit dobálunk ki. Egy vasládánál többet is időzünk, gyerekjátékokat húzkodunk ki a tartalmából. Darut, plüssállatokat, írógépet, pöttyös labdát. Szemügyre vesszük őket, egy-két apró, könnyen helyrepofozható hibánál több nincs rajtuk. Vajon itt a helyük? A szemét között?...
Itt mindent felhasználnak valamire, a zöldhulladékot komposztálásra, az üveg megy Kraubagba, a Graz fölötti feldolgozóba, a földtörmelék az Erdei iskola úti telepre, a PET-palack meg Sárvárra. Pénzt csinálnak belőle, eladják a hulladékhasznosítóknak.
Műanyagpalackból póló
Kiderül az is, miként viselhetjük pólóként a tegnap kihajított ásványvizes palackot: a műanyagot ugyanis külföldre szállítják, műszálat csinálnak belőle, aztán visszakerül hazánkba márkás felső formájában. És még egy megjegyzés, amolyan dicsekvésképpen: az osztrákok nem gyűjtik olyan tisztasággal a hulladékot, mint mi.
Közben előbányászunk egy szárnyaszegett irodai széket, beleülünk, egész kényelmes, a karfáját meg csak oda kellene csavarozni. Megtaláljuk a nagymama bögréjét, ami nem csorbult, mégis a konténerben végezte. Aztán egy giccses tálcára is bukkanunk, pózolunk vele, fotózzuk jobbról-balról. A munkások pedig félig megrökönyödötten, félig mosolyogva bámulják az attrakciót.
Kutatnánk még hasznos és haszontalan cuccok után, de a főnök toporgása egyértelműen jelzi: indulásra int az óra, gyerekek. Azért még bekéretőzünk a mosdóba, mert az izzadság mágnesként vonzotta a port, gyorsan lecsutakoljuk magunkat, és hazafelé vesszük az irányt. Közben elősomfordál Jámbor kutya is, aki eddig hűsölt, de most a bejárathoz kísér minket. Na, búcsúzóul tessék egy kis nyakvakargatás, és csaknem puszipajtások leszünk. Szó szerint.
