Aaron Mitchell marad Körmenden

Hosszabbítottak a kosárcsapat edzőjével, segítője Hencsey Tamás lesz.

Mindenben megegyezett egymással az Egis Körmend vezetősége és Aaron Mitchell, így a következő szezonban is az amerikai-osztrák szakember irányítja a piros-feketéket. Íme a klub hivatalos közleménye:

A mögöttünk álló napokban eldőlt, hogy a következő szezonban is Aaron Mitchell lesz csapatunk vezetőedzője. Az osztrák állampolgárságú, amerikai szakember április elején érkezett városunkba és a rendelkezésére álló közel másfél hónap alatt munkájával jó benyomást tett a klub vezetőire. Egy rövid tárgyalássorozat eredményeként született meg a két fél közötti újabb megállapodás, amelynek értelmében, a 2014-15-ös szezonban is Aaron Mitchell ül majd vezetőedzőként a körmendi kispadon, természetesen a következő év keretét is az ő irányításával alakítja ki a klub. A másodedzői posztot továbbra is Hencsey Tamás tölti majd be, aki az U23-as csapatnál is segíteni fogja a szakmai munkát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport