A bűnözés és a börtönök világa szerves része a popkultúrának, ám azzal mégis ritkán foglalkozunk, hogy az elítéltek egyszer majd ki is szabadulnak, és jó lenne, ha a börtön nemcsak egy elzárt hely lenne, hanem a változás, a jobb útra terelés eszköze. Ezt a célt szolgálják a különböző reintegrációs programok, mint amilyen például a művészetterápia. Szombathelyen pedig mindez egy börtönszínház formájában elevenedett meg, én pedig voltam olyan szerencsés, hogy elmehettem rá.
Börtönszínház?
A börtönbe érve számos épületen és folyosón át bevezettek egy nagyobb terembe, ahol az elfüggönyzött színpad előtt két padsor kapott helyet. A rendezői balon az elítéltek ültek, a jobbon pedig a hozzátartozók mellett rendőrök, a sajtó, sőt, még Székely János püspök is helyet foglalt.
Az előadás előtt gyorsan képet kaptunk a projekt hátteréről. A börtönszínház a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg Szombathely mellett további hét város börtönében „A nyolc boldogság – A Belső Út Színpada” program keretében, melyben az elítéltek a Biblia ismert idézeteit dolgozzák fel. Szombathelyen a „Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” című darab került bemutatásra. A szöveget a projektben résztvevő rabok írták dr. Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész vezetése alatt.
Miközben ezt hallgattam, eszembe jutott egy tanulmány, amelyben Claire Bishop a részvételi művészeti gyakorlatok egy kortárs dilemmájáról szólt, miszerint az amatőr résztvevők nem feltétlenül alkalmasak valós művészeti termék előállítására, így a kelleténél nagyobb hangsúlyt kap a produkció etikai célja, mint esztétikai értéke. Mivel még soha nem voltam sem börtönben, sem börtönszínházban, sem semmilyen részvételi művészeti produkción, így kíváncsian vártam, hogy mit tudnak alkotni a rabok, és vajon mit gondolok majd az előadás után Bishop dilemmájáról.
Ezt követően Kovács Mihály bv. ezredes mondott beszédet, aki kiemelte, hogy bár “mindenki, aki a darabban szerepel, tett azért, hogy börtönbe kerüljön”, nekik is jár egy új esély. Emellett pedig megfogalmazta a program lényegét is:
Mindenki, aki ide bekerül, egyszer szabadulni fog, és nem mindegy, hogy milyen ember jön ki a börtön kapuin.
Szétnyílnak a függönyök
Tíz perccel a darab kezdete után már teljesen megfeledkeztem Bishopról. A produkció teljesen színpadképesnek bizonyult. A négy főszereplő olyan természetességgel játszott, hogy hamar elfelejtettem, hogy egy börtönben ülök, nem pedig egy kisebb költségvetésű színházban. Ami külön meglepett, hogy a szövegkönyv mennyire jól eltalált. Egyes párbeszédek határozottan csípősre és viccesre sikerültek, amire egyáltalán nem számítottam. Ráadásul igen eredeti módon sikerült jól különválasztani a külső és belső dialógusokat egy egyszerű, de működő megoldással: a belső gondolatok rímekben, míg a külső beszéd természetes beszéddel valósultak meg.
A darab története persze semmi extra, a Sunset Limited és a Good Will Hunting keveréke; egy kiégett sztoikus íróhoz betéved egy vallásos figura, aki bibliai történeteken keresztül ráveszi a férfit a megbékélésre. Ha a Weöres Sándor Színházban látom, akkor valószínűleg elégedetlen lennék, de ezt a termet ezalatt az ötven perc alatt bőséggel kitöltötte, ami szerintem óriási eredmény.
Vissza a börtönbe
A vastaps után tragikusan gyorsan ott találtam magam, ahol voltam; a börtönben. A darabot követő beszédek közben a színpadon szobrozó színészek fokozatosan változtak vissza elítéltekké, aminek a záróakkordja az volt, amikor vissza is öltöztek a rabruhába. Igaznak bizonyult dr. Várnagy Andrea művészeti vezető állítása, miszerint
a művészet szabaddá tesz.
Dr. Várnagy emellett azt is elmondta, hogy nemcsak az átmeneti szabadság megtapasztalása fontos egy ilyen projektben. Szerinte a művészetterápia célja a személyes változás, amelyet a különböző érintkezések, beszélgetések, próbák és élmények elindítanak a rabokban. Azt is kiemelte, hogy ez gyakran valós javulást eredményez.
Van, aki elhagyja az épületet, és valóban jobb útra tér.
A beszédek után interjúk következtek, ahol az egyik főszerepet játszó rab az M1 és az SZTV kérdéseire válaszolva elmondta, hogy fontosak ezek a darabok, sokat gondolkodnak rajta, átértékelődnek bennük dolgok. Szerinte a börtönben sokan küzdenek a darab fő témájával, a megbékéléssel, és ez egy jó lehetőség, hogy kicsit szembe tudjanak nézni ezekkel a dolgokkal. Emellett a művészeti tevékenységet is élvezi, másodjára szerepel börtönszínházban. Színészi múltja azonban nincs. Ahogy fogalmazott:
Korábban csak a TV-ben voltam, legjobb szerepeimben, mint "ismeretlen elkövető".
