Sok helyen megfordult
Kisunyomban születtem, hárman voltunk testvérek. Apám azt akarta, hogy egyikünk pincér legyen, mert nagybátyám is az volt. Hát én „feláldoztam magamat
és nem bántam meg. 1962-ben végeztem. A ma már nem létező, de akkor igen jó hírű Gyöngyös Éteremben töltöttem szalmai gyakorlatomat, ott szabadultam, majd egy darabig ott is maradtam – emlékezik a kezdetekre a 68. évét taposó Tóth István.
Aztán elmondja, hogy a szombathelyi vendéglátóhelyek egész sorában pincérkedett, nemigen volt olyan hely, ahol nem fordult meg. Savaria Nagyszálló, Béke presszó, Vidám és Rózsafa étterem, hogy csak azokat említsük, amelyek már megszűntek. Nem vándormadár volt, hanem munkaadója a Vas Megyei Vendéglátó Vállalat vezényelte egyik helyről a másikra. Így volt megírva a munkaszerződése. Nem mindig dolgozott vendéglátó vállalatos egységben, a VAOSZ vendéglő például Kiskeres volt. 1981-ben került a Magyar Tenger vendéglőbe – ahol nyugdíjasként is dolgozik -, ami akkor lett melegkonyhás egység. Felnőtt vele az 1960-as, 70-es, 80-as években egy vendéglátós generáció.
Egy karon három tányér
A pincérek, üzletvezetők közismertek voltak a városban és nagy megbecsülésnek örvendtek. Ez a generáció alapos tudással és hagy tapasztalattal rendelkezett. Igaz, szigorúan is vették a szakmai előírások betartását, a megfelelő viselkedést. Borravalós szakma volt, ehhez igazították a fizetéseket is. A köszönés, a kabát le- és felsegítése alapkövetelmény volt. Minden felszolgálónak vendéglátós munkaruhát kellett viselnie. Nem fordulhatott elő, hogy az utcáról beesve bármilyen öltözékben lehetett dolgozni. A hangedlivel (összehajtogatott fehér textilkendő) fogtuk meg a meleg tányért. A jobb karnak szabadnak kellett lennie.
Előírás volt, hogy egy karon csak három tányér ételt szabad kivinni. Nem volt szigorú számlaadási követelmény, egy fehér számolócédulára lettek felírva az árak, a végösszeg. Egyes helyeken felírókat is alkalmaztak, akik beblokkolták a kivitt ételt és italt, s a nap végén leltárt készítettek. Szombathelyen csak a nagyszállóban volt főpincér, még az 1960-as évek előtt. A tanulókkal tanulófelelősök foglalkoztak. Szigorú ifjúságvédelmi szabályok voltak a múlt rendszerben. 18 éven aluli nemhogy az éjszakai életben nem szórakozhatott, de napközben sem tartózkodhatott szeszesitalt mérő egységben. Este nyolc óra után is csak szülői felügyelet mellett és étkezés céljából térhetett be vendéglátóhelyre. Az pedig természetes volt, hogy szeszesitallal nem szolgálhatták ki
– meséli azt, aminek nagy része ma már történelem.Megfertőződött
a vendégszeretettőlA rendszerváltás a VAOSZ-ban érte, aztán következett a Zanati úti Steffl vendéglő, amit vállalkozásban üzemeltetett és bejött, majd a Kispityernél működtetett egy kis pincében éttermet, ami nem jött be. A vállalkozói kitérő után a HEMO-ban dogozott, aztán rövid munkanélküli segélyes időszak után a Mátyás pincében pincérkedett, majd megint következett a Magyar Tenger, ahol a nyugdíjba vonulás érte. Itt dolgozik nyugdíjasként is immáron nyolc éve. Ha kell a söntésben, ha kell a placcon felszolgálóként. Minden bizonnyal már az egyetlen pincér a megyeszékhelyen, aki közel a hetvenhez még folyamatosan dolgozik. Életeleme a vendéglátós munka, úgy is mondhatnánk „megfertőződött” a vendégszeretettől. Rengeteg embert ismer, és persze őt is igen sokan ismerik. Kiszolgált közismert személyiségeket, mint például a tévés Antal Imrét a Szőlőskertben, de gyakran volt vendége az olimpiai bajnok egykori Haladás labdarúgó, Novák Dezső is.
Arról is beszélgetünk, hogy sok kollégája a privatizáció után nem találta a helyét, voltak, akik tovább tudtak dolgozni, a régebbi, idősebb üzletvezetők még alkalmazták őket, mások utcára kerültek, megint mások lezüllöttek.
A kert jelenti a kikapcsolódást
Aki akart talált magának munkát, és találna ma is – állítja, aztán elmeséli, hogy az ezredforduló táján a Magyar Tenger már elhunyt, nagy tekintélyű főnökét, Molnár István odahívta magához egy társaság. Mint mondták, nincs panaszuk, csak az iránt akarnak érdeklődni, miért idősebbeket foglalkoztat. Azt a választ kapták, hogy nekik nagy a szakma tapasztalatuk, megbízhatóak, lelkiismeretesek.
Hogyan látja a szakma jelenét és jövőjét?
Egyre kevésbé számít a megfelelő viselkedés, az illemszabályok betartása. Sem a kiszolgáló személyzet, sem a vendégek részéről. Átalakultak a fogyasztási szokások, s ami valamikor fontos volt, az ma kevésbé fontos. A vendég megbecsülése, tisztelete nélkül ezen a pályán hosszú távon nem lehet érvényesülni.
Tóth István ha esik, ha fúj, minden reggel kilátogat a parkerdei kiskertjébe. Itt tölti szabadideje nagy részét, itt töltekezik fel, ide menekül a tömbházas zártságból. Úgy tűnik, a kert meghálálja a ragaszkodását, hiszen két óriás almával is megajándékozta. A négy évvel ezelőtti 98 dekás volt, a tavalyi – amiről a nyugat.hu is hírt adott – pedig 83 dekás. Felszolgálás és kertészkedés, kertészkedés és felszolgálás. Nyugdíjasként is teljes élet.
