Egy félidőig bírta a lépést a Körmend

A vasi kosarasok hiába dobtak egy híján 100 pontot a Székesfehérvár otthonában.

A bajnokság listavezetőjéhez, az Alba Fehérvárhoz látogatott péntek este a Lami-Véd Körmend. A vasi drukkerek a ZTE ellen elszenvedett vereség után már előre temették kedvenceiket, azért is okozott a Körmend kellemes meglepetést az első percekben, amikor a piros-feketék 6 pontos részelőnnyel álltak az első negyed derekán. Aztán a folytatás már a hazaiak szája íze szerint alakult, a 10 perc elmúltával egy pontra csökkent a vendégek előnye. Az Alba jobban bírta a folytatást is, a félidőre 54-50-re szerzett vezetést a Fejér megyei együttes.

A pihenőt követően aztán jött a Körmendnek a feketeleves. 8-0-ás rohammal indította a játékrészt a hazai csapat. Hencsey edző időt kérve próbálta meg rendezni a sorokat, azonban ez nem sikerült. 15 pontra duzzadt az Albacomp előnye. A csapatok dobópárbajba kezdtek, és ebből bizony a Körmend került ki vesztessen. A végjáték még hozott némi színt a vasiak játékába, de ez a végkifejleten mit sem változtatott. Nem sikerült a körmendi meglepetés.

Braniszlav Dzunics, az Alba edzője: Egy kicsit ellazáztuk ezt a mérkőzést. Komolytalan játékunknak nem találom a miértjét. Azt gondolom, hogy egy komoly csapat ezt nem engedheti meg magának, semmilyen körülmények között. A harmadik negyed kivételével, ahol a mérkőzés el is dőlt, egyáltalán nem tetszett a játékunk.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Az első félidőben, még tartottuk a lépést az Alba Fehérvárral. Igaz, hogy ekkor sem a jó védekezésről szólt a mérkőzés. Számunkra nem volt kétséges, ha egy dobópárbajba belemegyünk, abból mi nehezen jöhetünk ki jól. Én mégis azt kértem a srácoktól, hogy próbáljunk gyorsan játszani, védekezésben pedik egész pályán kint maradni. A második félidőben azt kértem, nagy kockázatot vállalva, hogy játszunk egy-két figurát a Ferencz Csabira. A helyzeteink meg voltak, de nem sikerült értékesítenünk. Sajnos ezekből gyorsan meg tudott indulni ellenfelünk és könnyű gólokat kaptunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport