Körmendre korábban jött a Jézuska

A kosarasok óriási bravúrral legyőzték a listavezető Alba Fehérvárt. Nagy meccs volt.

Az Alba Fehérvár együtteséhez látogatott az Egis Körmend NB1 A csoportos férfi kosárlabda csapata, ahol a nagy téli szünet előtti utolsó magyar bajnoki mérkőzését játszotta.

Az elmúlt napok történései alapján, vagyis a körmendi csapat edzőváltása és az azelőtti vereségi sorozat tudtában, sokan a hazai együttes győzelmére voksoltak. Azzal együtt, hogy az Alba eddig hazai pályán nem talált legyőzőre.

A Körmend aztán rácáfolt az előzetes esélylatolgatásra. Már az első negyedben méltó ellenfele volt a Fehérvárnak, aztán lassan kezébe vette az irányítást, és aztán már a vendégek akarata érvényesült.

Egis Körmend – MAFC
Vágvölgyi Bálint

A második félidőben az Alba folyamatosan próbálkozott a Körmend befogásával, de csak nem jött össze nekik. A vasiak remek csapatjátékot mutatva magabiztosan fektették két vállra a listavezetőt. Az Alba Fehérvárt nemcsak, hogy legyőzte az Egis Körmendet, de elvette a hazai pályájának veretlenségét is.

Braniszlav Dzunics, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Gratulálok az ellenfélnek, a Körmend ma jobban játszott, a játék minden elemében jobb volt. Nagyon sok energiával játszottunk, de bizonyos dolgokat nem tudtunk megvalósítani. Nem lepett meg minket a Körmend, védekezésben a külső dobásokra igyekeztünk nagyobb hangsúlyt fektetni, de ez nem sikerült, míg mi nem tudtunk kintről jó dobószázalékkal dobni. Meglepetés nem volt, egyszerűen jobban játszott a Körmend.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Először is gratulálok a játékosaimnak. Ma az volt a legfontosabb, hogy szívből, becsületből játsszunk. Sokat hibáztunk a kiváló erőkből álló Alba ellen, nehéz meccs volt, de sikerült nyerni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport