Újra van áram a szombathelyi Vörösmarty utca négy társasházában

A helyzet a tulajdonviszonyok miatt bonyolult volt, de kijavították a hibát.

Frissítés

Olvasónk jelezte, hogy délután négy óra óta újra van áram a négy épületben.


Korábban írtuk

Hétfő este fél kilenckor ment el az áram a szombathelyi Vörösmarty utca négy társasházában. A 24, 26, 28, illetve 30-as számúban – tájékoztatott olvasónk. Este bejelentették a szolgálatónak a hibát, hiszen a probléma nem csak a világítást, hanem a melegvizet és a fűtést is érinti. Olvasónk azt is hozzátette, a kijárási tilalom miatt még csak rokonokhoz sem tudtak átmenni ideiglenesen.

A szolgáltató, az E.ON munkatársai este ki is mentek a helyszínre, de nem tudták megjavítani a hibás vezetéket. Az E.ON kedd délelőtt lapunknak küldött tájékoztatásából kiderült ugyanis, hogy a hibát nem a szolgáltató kezelésében lévő rendszer, hanem a társasházak tulajdonában lévő belső áramhálózati rendszer meghibásodása okozza.

Forrás: googlemaps.com

A tulajdonviszonyok szerint ugyanis a szolgáltató tulajdonában csak a külső vezetékek vannak, a házon belüli rendszer a társasház, a lakáson belüli pedig a lakó tulajdona és felelőssége.

Így a hibát a társasháznak kell kijavítania. A helyzetet bonyolítja, hogy a néhány társasházól egynek, a 28. számúnak a SZOVA a társasházkezelője, a többinek viszont nem. De a lakóknak talán szerencséje lesz, hiszen a meghibásodás a 28. számú házban van.

Olvasónk elmondta, hogy a SZOVA azonnal reagált a megkeresésükre, és amint lehet, küldenek is villanyszerelőt. Az E.ON egyébként még korábban felajánlotta, hogy ha szükséges, segítenek olyan regisztrált villanyszerelő szakembert találni, aki a társasházak megbízásából javítani tudja a hibát.

A költségeket a társasháznak kell állnia, erre általában minden társasház képez egy felújítási, karbantartási alapot, így talán nem is kell a lakóknak most a zsebükbe nyúlniuk. Az már más kérdés, hogy adott esetben a társasházak hogyan osztoznak meg a költségeken.

Olvasónk kiemelte, hogy mind az E.ON, mind a SZOVA ügyfélszolgálatán készségesek és segítőkészek voltak, és azóta is tartják a kapcsolatot a lakókkal. Azt viszont kifogásolta, hogy kedd reggelig nem kaptak tájékoztatást arról, hogy mikorra tudják kijavítani a hibát.

A négy társasházban jelenleg sincs áram, a lakók abban bíznak, hogy a bonyolult tulajdoni viszonyok ellenére a szakemberek gyorsan kijavítják a hibát.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem