A francia éllovasnál lépett parkettre a magyar listavezető. Ahhoz képest, hogy a papírforma egy sima hazai győzelmet jósolt, a Körmend nem feltartott kézzel játszotta le a mérkőzést.
A meccs első perceiben főképp Dickerson villogott. A körmendi játékos kezdte meg a pontgyártást a meccsen, és találataival az első 2 percben még vezetett is a vendégegyüttes. A francia csapat aztán rákapcsolt, ám a Körmend fegyelmezett játékával tudta tartani a lépést. A negyed felénél aztán kimaradt pár magyar dobás, és a franciák ezt kihasználva előnyt tudtak kovácsolni maguknak. Nyolc pontos ASVEL-előnyt mutatott a tábla a játékrész végénél.
8-0-al indult a második etap. A Körmend közel öt és fél percig nem tudott pontot szerezni, ekkor aztán Ferencz hárompontosa jelentette a negyed első vendég találatát. A Körmend ekkor aztán annyira kedvet kapott a pontszerzéshez, hogy gyorsan fel is jöttek 10 pontra (35-25). Időt is kértek a hazaiak. Aztán úgy nézett ki, megint behúzta a Körmend a kéziféket. A dobások megint rendre kimaradtak. A félidőhöz közeledve mégis rákapcsoltak a piros mezesek és 11 pontra megközelítették az ASVEL-t.
Perry triplája nyitotta a második félidőt. A jó kezdés aztán nem tudott kiváló folytatásban végződni. A körmendi dobások továbbra is esetlegesek voltak, és hiába csinálták meg a vasiak a helyzeteket, a labda nem hullt át a gyűrűn. A 25. percre már 19 pont volt a hazai előny. A Körmend időt is kért. Az ASVEL azonban megállíthatatlan volt, így az utolsó negyed előtt 25 pont tátongott az együttesek között.
Bár Duinker negyedik negyednyitó kosara ismét bizakodásra adott okot, az ASVEL-t megközelíteni mégsem sikerült a vendégeknek. A franciák egyre jobban elhúztak, végül 19 ponttal kaptak ki a vasiak. Vereségüket pedig leginkább a szokásosnál gyatrább közép távoli dobások okozták.