Autóbalesetben hunyt el a síelők szövetségi kapitánya

Nem csak Kovács Barnabást, hanem az ország egyik legjobb rövidtávfutóját, Tatár Istvánt is gyászolja a hazai sport.
2016 januárjában vette át az északi szakágat
Magyar Sí Szövetség

Január 1-én, autóbalesetben elhunyt Kovács Barnabás, a Magyar Sí Szövetség északi szakágának szövetségi kapitánya. Kovács Barnát évtizedek óta a magyar sísport egyik legnagyobb egyéniségének tartották.

A magyar sísport legnagyobb egyénisége volt

Édesapja Romániában síversenyző bajnok volt, ő tanította meg Barnát és testvérét, Gedeont síelni. Barna tizennyolc éves koráig a Honvéd versenyzője volt, többszörös ifjúsági bajnok, tagja volt az alpesi sí válogatott keretnek is - írja a Magyar Sí Szövetség közleményében.

A Testnevelési Főiskolán végezte el a tanári és sí szakedzői szakot, 1973-tól már a magyar alpesi síelés szakmai vezetőjeként dolgozott. Munkája során rengeteg eredményt hoztak a versenyzői, Kővári Enikő, Apjok Ildikó, Görgey Anna a világkupa sorozatban is bemutatkozott, Apjok később Universiade ötödik helyezett lett, Kozma Péter pedig negyedik és ötödik helyezést hozott el.

Dolgozott Hollandiában, Chilében, Argentínában, edzette az ausztrál válogatottat. A kilencvenes évek végén lánya, Kovács Mónika volt a legeredményesebb magyar alpesi síelő, az 1998-as Naganóban rendezett téli olimpiára 3 számban kvalifikálta magát, és az összetett versenyben 21. helyezést szerzett.

Kovács Barna 2008 óta dolgozott újra a Magyar Sí Szövetségnek, előbb szövetségi kapitányként segítette a válogatott sízőket, majd 2016 januárjában vette át a biatlon, a sífutás, síugrás szakágakat. Temetéséről a család később intézkedik. A Magyar Sí Szövetség saját halottjának tekinti.

Még ma is csúcstartó

Az ország egyik legjobb rövidtávfutóját is elvesztette a magyar sport. Tatár István január 2-án, 59 évesen hunyt el. A szakág meghatározó versenyzőjeként egyéni eredményei mellett a 4x100 méteres váltó tagjaként is számos nagy siker részese volt, írta a Magyar Atlétikai Szövetség honlapja.

Szöulban nyolcadik lett
Nyugat.hu

Tatár 1982-ben az athéni-, 1986-ban pedig a stuttgarti Európa-bajnokságon szerzett hatodik helyezést. 1987-ben, a római világbajnokságon szintén hatodik lett, 1988-ban pedig olimpiai nyolcadik Szöulban.

Tatár István napjainkban is két versenyszámban országos csúcstartó, az 1986-ban futott 4x100 méteres 38,67 mp-es és az 1982-ben felállított 4x200 méteres 1:21,73 perces eddigi legjobb magyar eredmények társtulajdonosa.

Ötszörös egyéni országos bajnok, egyesületével, a Honvéddal tízszeres bajnok 4x100-on, és négyszeres 4x200-on. Pályafutása során elért csúcsaival máig a hazai örökranglista élcsoportjában található.

(Nyitókép: MOB / Szalmás Bálint)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport