Frissítés
A RTL Híradó kedd esti adásában, a karácsonyi vásárokról szóló riportban valótlanul állították, hogy az EMMI vezetője, Kásler Miklós miniszter szerint a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma ellenére is meg lehet tartani a karácsonyi vásárokat.
Ezzel szemben a valóság az, hogy az EMMI minisztere nem mondta és az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága sem írta le egyetlen dokumentumban sem, hogy a karácsonyi vásárokat meg lehet tartani. Erről nem is az EMMI minisztere hivatott dönteni. Az Operatív Törzs minden lehetőség számbavételének szándékával a közelmúltban feladatul szabta a Nemzeti Népegészségügyi Központ számára iránymutatás készítését a járványügyi szabályok betartására a karácsonyi vásárok tekintetében.
Ezt a feladatot az NNK el is végezte, készített egy eljárásrendet. A karácsonyi vásárokkal kapcsolatosan azonban – számos körülmény, többek között az NNK ajánlásainak figyelembevételével – majd az Operatív Törzs fog döntést hozni - írta lapunknak az Emberi Erőforrások Minisztérium.
Korábban írtuk
November elejére már 40 ezer aktív koronavírus fertőzött is lehet, ennek ellenére távolságtartással, maszkviseléssel, rendszeres kézmosással meg lehet tartani a karácsonyi vásárokat illetve a közelgő ünnepeket - derült ki az RTL Híradó birtokába jutott kormányzati dokumentumból, melyet az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága jegyzett.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ egyébként hétfőn jelentette be, hogy a járvány miatt nem tartják meg a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, és a Deák téren valamint a városházánál is elmarad a vásár.
A szombathelyi adventi vásár sorsa egyelőre bizonytalan, mi viszont szavazást indítottunk arról
Bizonytalan a szombathelyi adventi vásár sorsa 2020. October 13. 15:21 , hogy Ön szerint legyen, vagy ne legyen.