Az azbeszt-ügyről kérdezte Gajdos László élő környezetért felelős minisztert V. Németh Zsolt Vas megyei országgyűlési képviselő - írja a Telex. Szerinte az önkormányzatok már tettek megoldásnak látszó lépéseket, ezek viszont pénzbe kerülnek. A képviselő arra volt kíváncsi, hogy a kormány mikor fizeti ki ezek költségét és milyen technológiákat tartanak biztonságosnak.
A miniszter válaszában arról beszélt, hogy "nagyon nagy disznóság történt" az ügyben, ugyanis szerinte az osztrák bányák tudták, hogy azbeszttel szennyezett követ árulnak. Gajdos úgy véli, Ausztria irányába megállapítható a felelősség.
Hozzátette, az elmúlt 10 évben 1,4 millió tonna kőzúzalék érkezett ezekből a bányákból Magyarországra, ebből több, mint 80 ezer tonna van Szombathelyen, ahol a legnagyobb probléma van, de Győr-Moson-Sopron megyében is tudnak nagyobb mennyiségről.
Gajdos László megjegyezte, hogy EU-s szabályozás szerint nem lehet befedni az azbeszttel szennyezett anyagokat, hanem fel kell szedni azokat. Hamarosan határozat formájában erre sor kerülhet, és megszületik erről a jelentés, és az általános tartalékból fogják finanszírozni a kártalanítást.