Az Egis Körmend ma hazai pályán kezdi a FIBA Europe Cup selejtezőjét

Az ellenfél Antonisz Konsztantinidesz jelenlegi csapata, az Anorthosis Famagusta.

A FIBA Europe Cup körmendi selejtezőcsoportjában a házigazda vasiak az Anorthosis Famagusta ellen kezdik meg szereplésüket. A két csapat a Mogyorósy Szilárd Emléktorna döntőjében már találkozott, akkor a ciprusiak nyertek - írja a BB1.hu.

Kocsis Tamás, Egis Körmend: "Nagyon fontos volt, hogy a bajnokságot sikerült jól kezdenünk, egy nagyon nehéz mérkőzésen nyertünk hazai pályán a Kaposvár ellen. Nyilván rögtön utána, másnap már az Anorthosisból való felkészülés volt terítéken. Ismerjük ellenfelünket, hiszen nemrég összecsaptunk velük a Mogyorósy Emléktornán. Akkor ők játszottak jobban sajnos, remekül dobtak kintről, illetve komplettebbek voltak mint mi. Ismerjük Tonit is, tudjuk milyen filozófia alapján szereti irányítani a csapatait, ezekből próbálunk készülni, és rendezőként mindent megtenni a továbbjutásért."

Antonisz Konsztantinidesz, Anorthosis Famagusta: "Teljesen más mérkőzés lesz ez, mint amit a felkészülési időszakban játszottunk. Azt gondolom, ebben a csoportban két olyan csapattal találkozunk, akik hasonló szintet képviselnek, mint mi. A Körmendnek annyi előnye van pluszban, hogy hazai pályán vívhatja meg az összecsapásokat. Fontos lesz, hogy a hazai szurkolók által teremtett fantasztikus atmoszféra ne zökkentsen ki minket a komfortzónánkból. Kontrollálni szeretnénk a mérkőzést a saját játékunkat játszva, a fő hangsúly a védekezésünkön lesz. Kemény találkozó lesz ez mindkét csapat számára, de magabiztosak vagyunk, hogyha a legjobbunkat nyújtjuk a pálya mindkét oldalán, akkor győzni tudunk."

A meccs este hét órakor kezdődik a Körmendi Városi Sportcsarnokban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport