Épp csak befejezte újévi köszöntőjét Volomidir Zelenszkij, több ukrán városban és a fővárosban is megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Nem sokkal éjfél után, néhány perccel azt követően, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta újévi köszöntőjét, az ukrán fővárosban és több más városban is megszólaltak a légvédelmi szirénák egy újabb orosz rakétatámadás miatt - írja a 444.
Kijev fölött 23 rakétát lőtt le az ukrán légvédelem a jelentések szerint, az egyik megsemmisített rakétának a lehulló darabjai okoztak károkat Kijev központjában. Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!