Arthur Miller amerikaiálom-fricskája telitalálat, a harmincas évek gazdasági válságának abszurd drámájából magyar reality lett, szürke való világ a maga idiotizmusával, pszichopata valóságshow szereplők nélkül.
Keserédes tapasztalat, hogy amikor a rendszerváltás környékén először láttam a darabot, egészen távolinak, kapitalista egzisztenciális nyavalygásnak tűnt ez az egész, úgyhogy egy kattintással töröltem Miller Ügynökét a memóriámból. Keveset érthettem belőle, alapfogalmakkal nem voltam tisztában: az ótépéhitelek érájából éppen kifelé tartó országban honnan is tudhattam volna, milyen egy életre eladósodni, milyen az, ha a hűtődtől a házon át az alsógatyádig minden hitelből van, és azért gürcölsz egy életen át, hogy törlessz és törlessz és törlessz. Aztán mire kifizeted, szétesik és elromlik körülötted minden.
Milyen az, ha megöregszel és nincs rád szükség, és mekkora kincs a havi fix, ha nincs, és álom lehet egy státusz, mert különben hitel sincs. Szóval keserédes örvendezéssel jelenthetjük be, a magyar társadalom megérett erre a darabra, Miller és a 30-as évek Amerikája itt van! A kiöregedett, két bőröndjét egyre reménytelenebb belefeszüléssel cipelő ügynök, Willy Loman sorsa már nem csak amerikai, hanem kelet-európai, és nagyon magyar mai dráma.
Amikor az ügynök önmaga bőrét viszi a vásárra
Valló Péter gondolkodtat, és remekül építkezik. A kamaraterem ideális helyszín a kísérletezésre, a rendező él is ezzel. Nincs frontális színészi munka, a nézők masszája héjként öleli körbe a játékteret, amelynek közepén az amerikai álom kopottas szimbóluma, egy Chrysler kabrió áll (néha forog). A nyitott tetejű státuszszimbólum az ügynök életének legfőbb színtere, lelke, teste és szíve. A kisember egyetlen kapaszkodója, amit ünnepnap fényesre waxolhat, és ha a baj van, alá lehet bújni, és mindig lehet rajta valamit bütykölni. Eggyé váltak. - Az utalás egyértelmű, a dráma voltaképp az ügynök elméjében, közvetve pedig a sztrádán zajlik, útban a halál felé.
De mi van az autón túl? Szűkös élettér, családi falanszter, hitelre vett falatnyi lebetonozott udvarral. Az elviseléséhez pedig a rózsaszín álmok, a nagy hazugságok, hogy egyszer majd leszek valaki, hogy minden jobb lesz. Közben pedig irigykedhetünk, vajon mit tudnak a sikeresek, az élet császárai. Akiknek jobban megy a soruk, akik jutottak egyről a kettőre, akik valahogy meggazdagodtak. Az ügynök kínlódik, de nem érti, mi vele a baj? Ő és fiai miért nem lettek sikertörténetté? Mi a titok? Rágja magát, keresi a kikutat, emlékeiben kotorászik, közben vezet, és suhan el az élet.
Mit érnek az egydolláros emberek?
A dráma csúcspontján a nagyobbik fiú mer szakítani az apja teremtette hazugság-gyárral, már nem akar ugyanabban a csapdában vergődni, másnak látszani, mint aki valójában. Már nem akarja apja álmait valóra váltani. Nem akar Valaki lenni. Felismeri a kegyetlen tényt, hogy ő egy egydolláros ember, aki arra jó, hogy a kicsinyke órabérért gürcöljön.
A kulcs Jordán Tamás kezében van (és nagyon jó helyen). Ügynöke szerethető karakter, nagyon is hétköznapi figura, megalázott, megtört, sértett magyar hivatalnok, aki valamiért színesebb és locsogóbb, viccesebb és emberibb annál, minthogy igazi törtető, tenyérbe mászó képű ügynökmajom válhasson belőle. Kiss Mari a szürkévé fáradt feleség. Párosuk, ezt jó látni, nyomaiban sem hasonlít a Kabaréban feltűnő ananászos szerelmes duójukra. Kiss Marit most látom először nem Kiss Marinak, hanem egy meggörnyedt, a magányba és reménységbe belefáradt asszonynak. Aki összeszorított fogsorral küzd a szilánkokra esett családért. Aki kedves, türelmes, és szereti a férjét. Egy áldozat, aki még férje koporsója előtt sem akar a hazugságokból felébredi. De sírni sem tud…
A srácok – nehezebb ügy, mindketten hozzák apjuk gyengeségét, a felszínes kispolgári erkölcsben (ahol a papa előtt dicsőség a közösből lopni) felnőtt srácok rendesen szétcsúsztak. Miért? Miller remekbe szabott lélektani kórleletet állít elénk. Biffként Orosz Róbert olyan oroszrobis, nehezem hiszem el neki a fiatal futballcsillag erejét és lendületét, kicsit langyos, de rossznak nem mondanám, sőt az igazán megható pillanatokat neki köszönhetjük. Happyként Kálmánchelyi Zoltán remekül megtalálta karaktert (vagy az őt), nihilista nőcsábászként nagyon rendben van.
Ilyen ez, ha egy jó darab jó rendezővel és színészekkel találkozik: fejbe ver. A csütörtöki főpróbán, a szombathelyi ügynökdráma kabriójából kiszállva legalábbis ezt éreztem: csontokat zúzó karambolt.
Weöres Sándor Színház, Szombathely
ARTHUR MILLER: AZ ÜGYNÖK HALÁLA
beszélgetések két részben, rekviemmel
fordította: Hamvai Kornél (2011)
Szereplők:
WILLY LOMAN / Jordán Tamás
LINDA / Kiss Mari
BIFF / Orosz Róbert
HAPPY / Kálmánchelyi Zoltán
BERNARD / Endrődy Krisztián
NŐ / Senkovics Petra
CHARLEY / Ujlaky László
BEN BÁCSI / Avass Attila
HOWARD WAGNER / Kelemen Zoltán
JENNY / Unger Tünde
STANLEY / Vass Szilárd
MISS FORSYTHE / Varga Dóra
LETTA / Lévai Tímea
TITKÁRNŐ / Korponay Zsófi
Díszlet: Valló Péter
Jelmez: Dőry Virág
Dramaturg: Duró Győző
Ügyelő: Győrváry Eszter
Súgó: Kiss Lívia
A rendező munkatársa: Juhász Ádám
RENDEZŐ: Valló Péter
BEMUTATÓ: 2011. május 13., 19. óra, Márkus Emília terem