Az utcán gyújtották fel rezsiszámláikat a nápolyi munkanélküliek

Az olasz munkanélküliek által alapított November 7. mozgalom tagjai gyújtották fel pénteken rezsiszámláikat Nápoly belvárosában, mert nem tudják azokat befizetni.

A munkanélküliek által alapított „November 7.” mozgalom aktivistái a magas energiaárak ellen tiltakoztak a legnagyobb Dél-Olaszországi városban: a nápolyi Piazza Matteotti téren borították lángba legfrissebb, jelentősen megemelkedett számláikat a mozgalom követői - írja a 444.

„Nem tudjuk kifizetni, és unjuk az üres ígéreteket. Közben a kiadásaink a korábbi háromszorosára nőttek" – mondták az olasz Fanpage portálnak a tiltakozók.

A „November 7-i munkanélküliek” és a „Cantiere 167” mozgalom által szervezett pénteki demonstráció a központi posta előtt kezdődött, később pedig a tömeg átvonult az éppen ülésező városi tanács székhelye elé.

Azt mondták, a demonstráció célja bemutatni, hogy egyre rosszabbak az életkörülményeik, egyre nagyobb a bizonytalanság, és nagyon megdrágultak az élelmiszerek is. Az új gáz- és villanyszámlák a tüntetők szerint kifizetethetetlenek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek