Babos Tímea megnyerte a Tajvani tenisztornát

Ez a teniszező negyedik trófeája.

Babos Tímea pályafutása negyedik WTA-versenyét nyerte meg egyesben, miután a tajpeji 250 ezer dollár (61,2 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna vasárnapi döntőjében két szettben legyőzte az ukrán Katerina Kozlovát.

A világranglistán 45. magyar a visszafogottabb kezdés után kiváló játékot nyújtott az első szettben: 2:4-es hátrányba került, ám ezután már csak egy gémet vesztett. Az 55 perces játszmában Babos nyolc ászt ütött.

A 24 éves magyar teniszező a továbbiakban még ellenállhatatlanabbul játszott a rangsor 85. helyén álló riválisával szemben, akitől korábbi egyetlen találkozójukon kikapott Dohában. Hamar 4:1-re elhúzott, majd "semmire" elvette 23 éves riválisa adogatását, egy pontot vesztve hozta a sajátját, és végül 1 óra 24 perc elteltével ünnepelhetett. Az ázsiai városban 2015 után másodszor nyert, akkor a torna még alacsonyabb, 125 ezer dolláros besorolású volt.

Babos honlapján boldogan értékelte az elmúlt, rendkívül sikeres heteket:

"Hihetetlenül hosszú túra volt. Elképesztő, hogy így sikerült zárni: az elmúlt másfél hét alatt Grand Slam-győzelem, Grand Slam-döntő, tornagyőzelem egyesben a WTA Touron! Elképesztően jó érzés, hihetetlen élmények és érzések kavarognak bennem" - nyilatkozta, majd kitért a tajvani fináléra: "A mai meccs nehéz volt, egy döntőt mindig nehezebb kezdeni. Büszke vagyok arra, hogy össze tudtam szedni magamat, és megtaláltam a megoldást. Egyre jobban játszottam, az első szett után már nagyon jól ment a játék. Nagyon jó versenyem volt" - tette hozzá.

A párosban WTA-világbajnok és friss Australian Open-győztes Babos nyolcadik döntőjét vívta egyesben, előzőleg Monterreyben (2012), Tajpejben (2015) és tavaly Budapesten diadalmaskodott, és vasárnapi sikeréért 43 ezer dollárt (10,5 millió forint) kapott. Győzelme egyben azt jelenti, hogy - honlapja szerint - a 35. helyre ugrik a hétfői világranglistán.

Eredmény: egyes, döntő:

Babos Tímea (4.)-Katerina Kozlova (ukrán) 7:5, 6:1

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport