Megvédte címét a Haladás

Szombathely nyerte a férfiaknál a futsal Magyar Kupát.

„Kupagyőztesek vagyunk! Megvédtük címünket, történetünk során negyedszer emelhetjük magasba a Magyar Kupa trófeáját” – adta hírül a szombathelyi csapat a Haladás VSE Facebook-oldalán.

A Haladás futsalcsapata a Berettyóújfalu ellen játszott vasárnap a Magyar Kupa döntőjében.

Az első félidő küzdelmes játékot hozott, a szombathelyiek valamivel többet próbálkoztak kapura lövéssel.

A másodikban több volt a helyzet, a Berettyóújfalu kihagyta a lehetőségeit, az egyetlen gól pedig a 29. percben született, amikor Rutai Balázs egy pontos passz után jobb külsővel kilőtte a jobb alsó sarkot.

A Haladás hatodszor szerepelt MK-fináléban és negyedszer nyert.

A bajnoki döntőben ugyanez a két csapat találkozik majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport