Bajnok lett a Vasi Sport Akadémia

A szombathelyi lányok még csak szettet sem vesztettek legnagyobb riválisuk ellen.

Röplabda csemegének, igazi rangadónak ígérkezett a találkozó. Mindkét csapatnak nagy volt a tét, hiszen a vendégek győzelme életbe tartotta volna bajnoki reményeiket, míg a Vasi Sport Akadémia győzelmével a hátralévő 5 fordulótól függetlenül bajnoki győzelmét ünnepelhetné.

A szép számú közönség hangos biztatása mellett, kiváló hangulatban kezdődött a találkozó.

Németh nyitásával indult a találkozó, nagyon belekezdett a VSA. Simon Judit pontjaival fokozatosan húzott el ellenfelétől a hazai csapat. Nem talált fogást ellenfelén a Zrínyi. Varga Enikő ász nyitását vendég időkérés követte. Tetszetős kombinációból Kiss Brigitta eredményes. Szoldán Glória szélsőtámadása töri meg a vendégek pontcsendjét. A hazai nyitások rendre zavart okoznak a Honvéd Zrínyi soraiban, így 13:3-nál már a második idejét is ki kell kérnie Kovács Istvánnak. Látványos labdamenetekkel folytatódik a mérkőzés. Kiss Brigitta nyitássorozata, majd Németh Judit sánc és ütése 20 pont fölé repíti a VSA-t. Szoldán Glória nyit ászt, válaszul Takács Doroti keresztben eredményes. Durst Helga ejtésével szerzi 14. pontját a vendégcsapat. Simon Judit vízfakasztó ütése a játszma végét jelenti. (25:14)

Szoldán Glória  kiváló nyitásaival szerez vezetést a Zrínyi. Felváltva szerzik pontjaikat a csapatok. Szoldán lányok percei következnek. Előbb Anna szép ütésével, jó nyitásával, majd Glória ejtésével és remek középtámadásával ér el pontokat a pesti csapat. A hazai csapatnál Takács Doroti termeli a pontokat. Egy balszerencsés mozdulatnál a tehetséges fiatal hazai játékos Németh Anna szárkapocscsonttörést szenved. Ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A sérülés megzavarja a hazai csapatot. Pár pontos előnyre tesz szert a Zrínyi. Varga Enikő, majd Simon Judit pontjaival egalizálja az állást a listavezető. (16:16)  Ismét a hazai ütők dominálnak, előbb Takács Doroti, majd Kiss Brigitta pontjaival 5 pont előnyt szerez a VSA. Simon Judit sánca játszmalabdát eredményez, amelyet elsőre behúznak az Akadémisták. (25:18)

Németh Judit ász nyitása adta meg az alaphangot a 3. szett nyitányán. Mezőnyben nagyon harcosak a „katona” lányok. Több, veszni látszó labdát mentenek meg. Simon Judit nyitásaival elhúz ellenfelétől a VSA. Szoldán Glória szélről, többször eredményes. Durst Helga ejt okosan, majd Horváth Orsolya sánca is pontot ér. Németh Judit fifikás pontját, Takács Doroti ász nyitása követi. Jön is vendég időkérés. Parázs labdamenetet követően Zrínyi sánc jelent pontot. 4 pontra feljön a Honvédcsapat, hazai időkérés. Kiss Brigitta szélről eredményes. Vendégek edzője kikéri második idejét. (22:16)  Szoldán Glória pontjaival közelít a Zrínyi. Hazai időkérés következik. (23:19) A libero Sipos Vanda pontja juttatja mérkőzés és egyben bajnoki labdához a Vasi Sport Akadémiát. A kiváló teljesítményre Simon Judit ütése teszi fel a koronát. Megnyeri a mérkőzést és a további 5 forduló eredményétől függetlenül bajnok a Vasi Sport Akadémia.

Két jól felkészített csapat küzdelmét hozta a rangadó. A nagyon motiváltan pályára lépő hazai csapat nyitásai és gyors támadásai eredményeztek pontokat. A vendégeket is dicséret illeti, hiszen a kezdeti bizonytalanságukon túllépve szép mezőnymunkával és támadásokkal rukkoltak elő. Dicséret illeti Szoldán Glóriát és Annát jó nyitásaik és szép támadásaik sok pontot értek a vendégnek. A Vasi Sport Akadémia miden játékosát ki kell emelnünk a mai napon. Németh Judit pontosan irányította csapatát. Kiss Brigitta, Takács Doroti szélről termelte a pontokat. A centerek is jó teljesítményt nyújtottak, mind sáncban, mind támadásban. Sipos Vanda liberoban remek védekezésével vétette észre magát. A mezőny legjobbja a hazai csapatkapitány Simon Judit volt. Nyitásai és ütései is rendre pontokat értek. A padon helyet foglaló játékosokat is dicséret illeti.

Egész éves teljesítményével megérdemelten nyerte meg a bajnokságot a Vasi Sport Akadémia csapata. Az itt folyó munkának kezd beérni az gyümölcse, hiszen a juniorok egy szett veszteséggel szintén veretlenek. A serdülőcsapat az országos kiemelt csoportban, a hat csapatos döntőbe kerülésért játszik, hasonlóan a gyermek csapathoz.

Kovács István (HZSE): Először is gratulálok az Vasi Sport Akadémiának a bajnokság megnyeréséhez. Dicsérem az ellenfelet és akkor érhető, hogy miért játszottunk így a mérkőzésen. Az első játszmában kicsit alárendelt szerepet játszottunk, aztán a második és harmadik szettben már megmutattuk mit is tudnak a lányok. Sajnos a sérült játékosaink hiánya befolyásolta, hogy ma szettet sem tudtunk nyerni. Sajnos szerkezetet kellett váltanunk, hogy ne tudjon a hazai csapat hatékonyan támadni. Ettől javult a játékunk. Dicséret illeti csapatomat, hogy az első játszmát követően, másik két szettben jól küzdöttek. Gratulálok a hazai csapatnak gyors dinamikus játékához, amely mérkőzés megyerését eredményezte.

Mucsi Péter (VSA): Egy küzdelmes mérkőzésen, jó ellenfelet sikerült legyőznünk a mai napon. A bajnokság előtt nem gondoltuk, hogy így fognak szerepelni csapataink. Az eredményeink azt mutathatják, hogy könnyű volt megnyerni ezt a bajnokságot, azonban rengeteg munka, verejték, áldozat van a győzelmünk mögött. Sok nehézséggel küzdöttünk. Emeli a győzelem értékét, hogy így is képesek voltak a lányok erre a kiváló teljesítményre. Minden játékosomnak köszönöm eddigi áldozatos munkáját, ezt a sikert. Egy csatát megnyertünk, de a háborút még nem. Osztályozón kell kiharcolnunk feljutást, így az ünneplést még el kell halasztanunk. Örömünkre egy sérülés vet árnyat. Ezúton is gyors felépülés kívánok Németh Annának.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport