„Amikor kisgyerekek voltunk, mindig azt kérdeztük a tesómmal a szüleinktől, hogy bemehetünk-e a kisvízbe. Így hívtuk ezt a részt” – magyarázza társainak helyi idegenvezetőként egy fiatalember a tóban, a parttól jó pár száz méterre.
Mert a strand lépcsőin leereszkedve térdig ér a víz, ami egy darabig minimálisan mélyül, aztán ismét hihetetlenül sekély lesz, gyakorlatilag bokáig ér. Ez a kisvíz.
Balatonfenyvesen vagyunk, ezen a déli parti településen, ami odébb esik a fővárostól és a nyugat-dunántúli városoktól is. De ezt cseppet sem bánjuk: egyrészt alapból nem kedveljük a turizmus főcsapásait, másrészt történetesen most mégis útba esett.
És ha már útba esett, miért ne tölthettünk volna el egy kellemes napot a strandon, kiegészítve némi fotózással és jegyzeteléssel?
Sejtem persze, hogy olvasóink egy része most arra számít, hogy összehasonlítjuk a Balatont a horvát tengerparttal, és arra a következtetésre jutunk, hogy érdemes elmenni az Adriáig – vagy éppen ellenkezőleg: aki okos, itthon marad.
Csakhogy – szögezzük le az elején – ezeknek az összehasonlításoknak nem sok értelme van. Ezerféle helyen lehet itt és ott is nyaralni, arról nem is beszélve, hogy valakinek alapból a tenger jön be, valakinek meg a tó.
Szóval: Balatonfenyves. Átlagos déli fürdőhely, annyiban mégsem, hogy itt az önkormányzat – jó néhány vetélytárssal ellentétben – nem tette fizetőssé az úgynevezett központi strandot.
Igaz, a közeli parkolóért legombolnak 300 forintot óránként, a mosdó pedig 250 forint (valamivel az osztrák autópálya-vécék díjszabása felett), de hát valamit valamiért.
A strand közel egy kilométer hosszú zöld sáv, amely felváltva kínál napot, árnyékot, játszótereket, sportolási lehetőségeket, csúszdát, vendéglátóhelyeket – miegymást.
Mindebből nagyon keveset használunk, de láthatóan nem lehet panasz az infrastruktúrára. Próbálom elképzelni, mi hiányozhat valakinek a teljes kínálatból, de nem jut eszembe ilyen – aki gazebót akar, az nyilván nem ide jön.
Akárki akármit mond, a balatoni strandok – részben az önkormányzatok közötti egészséges versengésnek köszönhetően – nagyon sokat fejlődtek az utóbbi évtizedekben.
De emellett a déli partban még mindig ott bújkál az a plebejus báj, amit annyira szeretek gyerekkorom óta, és amit annyira hiányolok az északi részen, ami már jó ideje közelebb van az otthonomhoz.
Ha egyetlen jellegzetességet kellene mondanom, akkor az a kisvíz, aminek bizonyára örülnek a gyermekes családok és a vízi játékok kedvelői (van, aki tollaslabdázott benne), ugyanakkor úszáshoz messze nem optimális.
Mihez képest drága?
Ha már ott voltunk, megnéztük a parti büfék árait, amelyek minden szezonban üzemanyagot jelentenek az össznépi felhördüléshez.
Ami egyrészt érthetetlen, másrészt érthető.
Néhány jellemző ár (forintban):
Akárhogy nézzük, ezek az árak egyáltalán nem számítanak kirívónak. Bizonyára mindenki tud olyan büfét és éttermet, ami olcsóbb – de olyat is, ami drágább.
Hogy mégis sokan felszisszennek, annak valószínűleg az az oka, hogy egész Magyarország drágább lett, és aki ritkábban jár vendéglátóhelyekre, az itt szembesül az utóbbi évek elszabadult áraival.
A balatoni árak egyébként európai szinten egyáltalán nem számítanak kiugrónak, sőt. A magyar fizetésekkel van a gond – de ez már nem a balatonfenyvesi strand hibája.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!