Hol járt fotósunk? - A kék torony

Felismeri a képen látható épületet?

Legutóbbi feladványunk most alaposan próbára tette az olvasók helyismeretét. Ezúttal jóval kevesebb megfejtés érkezett, de ez egyáltalán nem meglepő: már amikor kiválasztottuk a képet, sejtettük, hogy kemény dió lesz. Olyan volt, mint egy jól eldugott kincs, amit csak a legfigyelmesebbek találnak meg.

Mészáros D. Zsolt

A helyes megfejtés a Raxkircherl, a Rax-hegység kis kápolnája.

Gratulálunk mindenkinek, akinek sikerült felismernie a helyszínt!

Jöjjön a következő feladvány!

Maczkó Márk / Nyugat.hu

A mostani fotó egy kék tornyú épületet ábrázol, amin egy óra is látható. Ki tudja találni, hol készült a kép?

Kis segítség:

A kép nem idehaza készült, viszont nem járunk messze Magyarországtól.

A tippeket/megoldásokat itt, a cikk után hozzászólásban, vagy a Facebook-oldalunkra várjuk! Aztán rövidesen ismét jelentkezünk a megoldással.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek