Közöltünk fotóriportot Zamárdi zajos csütörtökéről, magunk alá gyűrtük a pénteket, és még ekkor is bőven előttünk volt a két legmasszívabbnak ígérkező zárónap. A hivatalos jelentés 101 ezer 500 főről tesz említést, mi ennél néha többnek is éreztük, a legmenőbb balatonparti házibuli pedig mintha kezdené szétfeszíteni kereteit: az egymás sarkában lihegő színpadok nem csak egymást zavarták meg egy-egy zenei kiállásban, de olyan tömeget koncentráltak maguk köré, ami vasárnap estére megközelítette az elviselhetetlenség határát. Na de itt még nem tartunk, az előző napokhoz hasonlóan ismét fotóriportban haladunk szombat délutántól hétfő hajnalig - kezdve a Hercules and Love Affair koncertjével, az aszályos időjárás kellős közepén.
Róluk tudni mindenekelőtt azt érdemes, hogy szimpatikus meleg és transznemű zenészek alkotják, akik egytől-egyig kimagaslóan teljesítenek saját terepükön, Zamárdi szabadstrandján pedig úgy beterítették diszkóesztétikával (diszkó alatt ezúttal nem a szórakozóhelyet, hanem a zenei műfajt értsük) a nagyszínpad előtti terepet, hogy még a ritkás embercsoportok is mintha megduplázódtak volna. Vicces manírok, elnagyolt gesztusok, önirónia-halmazok, és egy letaglózó orgánumú, afrikai szettben ugráló énekes - egyelőre a 2011-es magyar fesztiválszezon legjobb koncertjével állunk szemben, ami megérdemelt volna egy sötétedés utáni időpontot.
Nem is volt kérdés, hogy a közelben fülig szaladó szájakkal találkoztunk, ez egyszerűen az a típusú zene, amit nem lehet nem szeretni, vagy nagyon szőrös szívvel kell rendelkezni ahhoz, hogy csak úgy eleresszük a fülünk mellett.
Szükség is volt a hűsítésre - öröm volt látni, hogy a porfelhőn rugózó első cikkünk után megjelentek a locsolóautók a fesztivál területén.
Eredeti közönség a Hercules & Love Affair alatt.
Igyekezett a NEO is, bár a nyomukba érni nem tudott.
Zamárdi Jézusa azért elszökdécselt rájuk is boldogan.
Közétkeztetés. Sajnos a Balaton Sound gasztronómiai felhozataláról lesújtó véleményünk van - miután volt szerencsénk egy szárazon töredező buciban kapott szerb burgerhez, illetve egy pofátlanul sovány feltétmennyiséggel hozzánk vágott szendvicshez is -, jó lenne, ha a kasszadagasztással egyenértékű fontosságú lenne a bulizók tisztességes jóllakatása. Eléggé vesztes szituáció, hogy a közeli (nem fesztiválos) szabadstrandon sokkal olcsóbban kapunk sokkal nagyobb adag tápértéket.
A hőségriadó kellős közepén azonban még egy cingár uzsonna után is jó dolog eltunyulni a parton...
...belebambulni a naplementébe...
...és lefotózni a havert, a naplementével.
Este hét környékén a T-Mobile szeletelős helyszíne még kong az ürességtől, de tudjuk jól, hogy éjfélre ez úgyis átfordul olyan tömeghullámba, hogy csak a robotlámpák fémvázai ágaskodnak majd ki belőle.
Nemsokára a kilencvenes évek e-zenéjének kultikus csapata, a The Orb állt kicsivel arrébb a pult mögé, hogy szállós, breakbeates kompozícióival elandalítson, és bejárassa a combizmokat.
Erre szükség is volt, mert a szemtelenül fiatal, mindössze 23 éves Pearson Sound (aki Ramadanmanként is ismert) nemsokára olyan friss témákat rántott elő, hogy azzal nyomban ki is vívta a Balaton Sound legnaprakészebb dj-je címet: volt itt postdubstep, acid, footwork, house, tanítanivaló egyveleg. Abba is hagytuk a csúcson, ahogy kell, és inkább meg sem közelítettük a Burn partikatlanját, nehogy leromboljuk az élményt.
Jól tettük, mert másnap így üdén és életerősen lehetett indítani az utolsó napot a Thievery Corporationnel, akik a két színesbőrű rasztamannal az élen kellemes alapozást hajtottak végre - és ha már a címkézésnél tartunk, ők meg a legorganikusabb hangzás díját nyerték el. Még úgy is, hogy őket nem most, hanem mondjuk 1998-ban kellett volna elhívni (igaz, akkor még nem volt Balaton Sound).
A sör az folyamatosan csorgott, igaz, csak négy deci volt egy korsó, az is 490 forintért.
Idill a Heineken Nagyszínpadtól 150 méterre...
...és táncba hívás kicsit közelebb hozzá.
"Kibaszottul forró, amit csináltok!" - szólt a közönségnek a dícséret.
Nemsokára azonban szöges ellentétbe csapódtunk egy másik színpadnál, vagyis eredetileg jéghidegre szabott technóba, ami itt valahogy mégis puhán és emberközelin csendült fel: Bernáth/y a magyar gépzenei kultúra alapembere, és nem is fiatal már, ahogy arról ősz szakálla is mesélt, de a legszebb az egészben mégis az, hogy a színpadon a mellette álló szemüveges-kopasz úriember az ő tulajdon fia. Családi biznisz.
Műsorukat viszont késéssel kezdték, hála a rettentő irritáló DJ Kühl elhúzódott szettjének. Furcsa, hogy egyesek nem képesek abbhagyni a játékot akkor, amikor már nem nekik kéne ott állniuk, de ne feledjük, hogy a magyar ugaron járunk. A progihauz közönséget ellenben mókás volt látni, ahogy próbálják felvenni a fonalat az egészen más léptékű, nem hatásvadász, okos technóra. Sokan le is morzsolódtak.
A környező kukákba pedig még több mindent sikerült belemorzsolni.
Nem is olyan messze aztán a budapesti DJ Husky Joe mutatta meg, hogy a bakelitkultúra virulóban van, csak éppen erre alig volt kíváncsi 15-20 ember.
Nem úgy, mint David Guettára, akire viszont 15-20 ezren. Ez pedig érdekes állapotokat fest fel a hazai helyzetről: adott egy dj, akinek karrierje - állítólag - úgy indult, hogy se zenét írni, se mixelni nem tudott, cserébe viszont jóvágású volt, ezért esélyesnek találták, hogy egy irdatlan marketinggépezet segítségével felépítsék. Mint egy EU-kompatibilis, bulikulturális terméket, aki aztán többtízezer eurót keres egy haknival. Keserédes dolog látni, hogy értékesnek éppenséggel nem nevezhető slágereivel egyetemben az egész fesztiválon ő a legfőbb mágnes, de ki tudja, talán pont a rá beözönlő közönségének köszönhető, hogy az underground fellépők is megkaphatják a maguk műsoridejét. Így lesz rentábilis a cucc, a mérleg nyelve egyenesbe áll, Guetta pedig körbetelefonálhatja a haverjait a fellépés után, hogy elújságolja, mennyire ügyes volt - ahogy az a kapott sajtóanyagban is áll.
Még jó, hogy páran így is meg tudták menteni az estét egy kevésbé kigyúrt, amfetamintól kevésbé izzadó, kevésbé egységsugarú közönség előtt. A Simian Mobile Disco pont ilyen volt.
A közönség, ami tudja, mire érkezett.
Nem látszik, de a napszemüvegek mögött örönykönnycseppek csillannak.
Utolsó tánc a még álló kordonok mögött. Viszlát, Balaton Sound, Zamárdi, hőségriadó, százezer raver. Lehet, hogy jövőre is találkozunk, de egyáltalán nem biztos.
