Pénteken már csak a jegyüzérektől lehetett belépőt venni Zamárdiban, a Balaton Sound-on. A fesztiválon rengeteg a külföldi. Nézzék meg galériánkat!
Szombat reggel hétig tartott a pénteki buli a Balaton Sound-on. A jegyek már elővételben elkeltek, így csak a jegyüzérektől lehetett egy-két belépőhöz jutni. A fesztiválon rengeteg a külföldi, még norvégokkal és amerikaiakkal is találkozott fotósunk. A nap legnagyobb durranását David Getta produkálta, több ezer embert mozgatott meg. David Guetta a világ öt legkeresettebb DJ-je közé tartozik, tavaly már fellépett a zamárdi fesztiválon.
Guettán kívül itt volt még a Neo, Sterbinzky, Ozomatil és a 70-es, 80-as évek sikercsapata, a Kratwerk. A többiről beszéljenek képeink.
Balaton Sound 2009
Unger Tamás
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!