Czeglédy Csaba négy nap alatt körbefutotta a Balatont

A szombathelyi képviselő azt írta, régi vágya teljesült.

Régi álmom teljesült: négy nap alatt körbefutottam a Balatont - írta Facebook-posztjában Czeglédy Csaba, szombathelyi városi képviselő.

Mint kiderült, a távot négy részben tette meg, első nap Siófoktól Fonyódig, másnap Folyódtól Keszthelyig. Eredetileg Szigligetig tervezte a futást a második napon, de az előző napi túl erős tempó miatt ez nem sikerült.

Fotónk a 2018-as Vasi Vasemberen készült
Olvasónk / Katalin Lujber

Harmadik nap jött a Badacsony-Balatonfüred táv, majd utolsó nap a Balatonfüred-Siófok hossz.

A Balaton körbefutását szupermaratonnak is nevezik, mert a távba több mint négy maratoni hossz fér bele.

Czeglédy ezt írta a célbaérkezésről:

"Amikor ráfordultam a parti sétányra, először szomorúságot éreztem: mindjárt véget ér a négy napos kaland. Bárcsak még tovább tartana – erre gondoltam.

Ez persze gyorsan múló érzés volt – a célba beérve felváltotta a megkönnyebbüléssel vegyes boldogság és büszkeség. Megérte az elmúlt háromnegyed év sok edzése, lemondása."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet